Tünde-törzsi küldetés Középföldén - tábori beszámoló
2009.08.08
Minden akkor és ott kezdődött.
Angband kapujánál Tulkas, az erős, csupán a munka dandárját végezte el. Angband romokban áll, Melkor megkötözve, a tárnákat feltárják és szétzúzzák. Ám Melkor hadnagya, Szauron észrevétlen marad, hogy aztán ármányával újra sötétséget borítson a világra…
A Remény Lángjának felizzítása
Elwing gyermekei a Tündék ősi földjén hírt kapnak a homály terjedéséről, és a legvitézebb tündék fiait és leányait Tollanta és Thoron levélben hívja. A Kilencek az indulást megelőző napon találkoznak újra. Szívüket megacélozzák a napszállta előtti szentmisén, összekészítik és megvásárolják az úthoz szükséges eszközöket és ételeket, és hazatérnek, hogy még egyszer kialhassák magukat a Nagy Út előtt. A Nagy Út előtt, amelyet nemcsak a Kilencek vártak - ki egy kis félelemmel szívében, ki igazi kihívást érezve benne, ki izgatott örömmel – hanem amelyre még nagyobb várakozással vártak Középfölde lakói: emberek, tündék és törpök, kiknek szívében megfogyatkozott a remény a világban egyre terjedő gonosz láttán. S bár ereikben ott áramlott vitéz őseik vére, a bátorság mégis fogyvást fogyott, és a legkitartóbbak között is széthúzás támadt. Númenor, a fényes birodalom alig emlékeztetett hajdanvolt önmagára, a Király magára maradt.
A tünde-törzsek szövetsége - amint a későbbi balladák is elbeszélik – valóban a legnagyobb szükségben született, a réges-régi jóslat szerint: „Már csak pislákol a remény lángja, és szinte kihúny, de észak felől nagy Jel tűnik fel, nemes tündék érkeznek, és a homály sötétsége ismét szűnőben.”
Celebrau volt az, s testvérei, Callion, a hős fia, és Arien, kik először érkeztek, s a jármű indulása előtt megjött a másik két tünde-törzs is: Silmé, Morilindé és Elenhend, valamint Walwarin, Estellel és Úrionnal. Ők kilencen kötöttek szövetséget, s velük voltak vezetőik az Úton: Tollanta és Thoron. Ám a segítő kéz még így is jókor jött, s Cam-Laure ( ki később a Pap Laci nevet kapta) valamint Ambarone (melléknevén Szonya) szintén velük tartott. Így indultak el másnap jókor reggel, még pirkadat idején.
A buszozás elég mozgalmas volt: helycserékben és (hangos) beszélgetésekben, viccekben gazdag utazásunkat csak kismértékben zavarta meg a buszvezető soronkívüli megjelenése körünkben. Jó, persze igaza volt… Mindenesetre mire Mecseknádasdra értünk, ő is félretette a méltatlankodó, értetlen arcát, és készségesen segített kirámolni a cuccainkat a busz hasából.
Felcihelődtünk, és meg sem álltunk a nevezetes Árpád-kori templomig.
Menetrendszerűen következett a tábor-nyitó ima: kört formáltunk, gyertya-kereszt középen, és Istenhez fordultunk mindazokkal az érzésekkel, ami bennünk van: amit otthonról hozunk vagy ahogy a táborhoz viszonyulunk. Mindezeket az érzéseinket, és ehhez kapcsolódó kéréseinket Isten elé helyeztük, és áldásáért fohászkodtunk.
Ima után jött egy korai ebéd, és bár ebben sose kételkedtünk, de bizonyságot nyert, hogy Elenhend szájába bármekkora szendvics befér. Más kérdés, hogy mennyi idő, amíg ténylegesen elfogy…
Végül csak elfogyott, így nekivághattunk az aznapra tervezett távnak. Megemlékeztünk Skóciai Szt. Margitról (miért, csak nem szó volt róla csapaton? Csak de. És épp itt nevelkedett a Szent Istvánnal rokon, Skóciába királyi férjhez menő szentéletű királyné), akinek keresztje mellett a vízszintes haladást függőlegesre cseréltük. Hegymászás - Réka-vár – csalódás. Ezt a földhányást van pofájuk várnak hívni? Van… - és joggal, mert egyrészről a kora középkorban még a kővár bástyával még a mesében sem létezett, meg hát nem is tegnap laktak itt várvédő vitéz népek : ugyebár Númenor külső várrendszerét is régen odahagyták a védői… :)
Izzadságcseppek gyöngyöznek, a vizespalackjaink felforrósodnak, de jó tempóban haladunk. Már bőven a félúton túl megállunk, pihenő és frissítő következik, és többfajta játék során igyekszünk megjegyezni egymás nevét. Van akinek a sajátja is rendkívüli nehézséget okoz… :)
Eszményi pihenőhelyünket elhagyva máris zúzunk lefelé a Réka-völgybe, az Etelka-forráshoz, első táborhelyünkre. És megértjük, miért nem az előző helyen tanyázunk le: mert még annál is van ideálisabb hely. Olórin egy erdőjáró emberrel beszélgetve már vár minket – mi azonban jobban várjuk a nehéz táskáktól való megszabadulás pillanatát. Nem utolsó szempont a hideg vizű forrás sem: a kortyolgatás még éppen megelőzheti a teljes leeresztést. Persze van akiben még bőven buzog az energia: Tűz Fia Úrion és Thoron kölcsönösen emelgetik-cipelik egymást, csak úgy levezetésképpen…
Pihengetést követően csak nekilátunk a sátorállításnak is. Frankó új sátraink vannak, új felverési technikával, de gyorsan megoldjuk a feladatot.
Fagyűjtés, vacsora-előkészítés, tábornyitó szentmise – jegyezzük meg: két atyával: dőzsölés van… - aztán fürdés, vacsora… és közben meggyúl a tábortüzünk is.
Ütős kezdésképpen megszólal a Pingvin-himnusz, majd sorba jön még pár ének, és a Jóska Alain Delonnal.Majd mindenki 4 papírkát kap kézhez, és egy kis időt az elmélyüléshez. Voltaképpen mi is számomra a Regnum? Mik a legjellemzőbb vonásai számomra? Milyen érzés, vagy milyen esemény írja le a leginkább?... Jó kérdések..És jól vigyázz, megosztási kör is lesz! ;) Mindent nem dokumentálunk, de azért a teljesség igénye nélkül álljon itt a bensőséges beszélgetés néhány tipikusan előforduló eleme, mint részleges válaszok a kérdésekre: Szeretet… közösség… Istenkapcsolat (ima)…harmónia… otthon… tábortűz, felhőtlen öröm...megértés…biztonság… hogy önmagunk lehetünk…
Őszintén szólva, meghatóan jó volt a vezetőtök lenni eközben, s ha már így volt, szóltunk is néhány szót Zsófival a csapatról vezetői szemszögből – igaz, nem teljesen spontán. Hiszen elérkeztünk az ötödik évünk végére, ami mindenképp egyfajta kerek évforduló, és alkalmat ad arra, hogy vissza- és előretekintsünk. Hát meg is tettük: röviden szólva: így tovább az úton, amin elindultatok – egyénileg és közösségileg, egymás és Isten minél teljesebb megismerésében. (Ha úgy tetszik, ezt vehetitek dicséretnek is ;) ) Ugyanakkor, a következő évek a fokozatos önállósodásról is fognak szólni, egyre inkább úgy alakul majd a Pingvin, ahogy Ti látjátok jónak, nektek is külön tenni kell érte: ami szép, vonzó kihívás, de egyben felelősségteljes feladat is.
A mindent-bele tábortűz aztán a Póló-átadással folytatódott; Hajba Laci (Alassé) keze munkája díszíti a vadi új vagány Pingvin-pólónkat.
És hol van még a vége! Újabb masszív énekelgetés következik, népi énekekkel Magyarország minden tájáról ( Mátészalka gyászban, miközben által mennék a Tiszán, hogy a legelső hajdú legyek Hajdú vármegyében. Yeah. )
Újabb ünnepélyes átadókör következik: mindenkit meggyűrűzünk. (Mi más lehetne a táborjelvény, mint Gyűrű?) Még néhány ének, aztán erdő mellett estvéledünk, Ambarone szép imát vezet, és mindenki nyugovóra tér. ( Jó, oké. A „mindenki” nem teljesen hiteles. De nem baj. )
Hullócsillagban igen gazdag éjjel után új napra virradtunk. A mai nap a tünde-szövetség megerősítése, egymás mégjobb megismerése nevet viselte – ez előrevetítette, hogy beszélgetésekre könnyebben mód nyílik mint előző nap (vagy másnap). Ez így is volt, hiszen Laci (most ez egyértelmű hogy Cam-Laure, hiszen Alassé még nincs köztünk) első miséje után egy változatos tájakon átvezető, cuccok nélküli körútra indultunk. Nemcsak lihegés miatt érdemes kinyitni az embernek a száját. :) Kisújbányán át Cigányhegy felé vesszük az irányt, közben a Pólingokkal kipróbált páros kérdezgetős-beszélgetős játékkal színesül a program. Egy élményt a beszélgetést hallgatni, mert például Celebrau és Elenhend kérdésre kérdéssel válaszolnak egymásnak… :)
A nagy kérdéspárbajt egy váratlan megállás szakítja félbe, hatalmas fa ágaskodik az út szélén, és széles ágai roppant hívogatóak… a fiúk egytől egyik föl is másznak rá, sőt Tollanta is felkapaszkodik. Közben láss csudát, a hegycsúcshoz közel még térerő is akad, így Alassé – jövendőbeli zenészünk - értesítést küldhet jöveteléről. Habár a marokhang igen veszélyes dolog: Szauron érzékeli és kifürkészi hollétünket, megtudja a hívás tartalmát… szóval igencsak tanácsos hanyagolni a használatát; most csapatunk erősítésére szolgál, azaz csak hadd dühöngjön a gonosz. :) Remek érzés amúgy fa tetején telefonálni…
Pár méter, és fent is vagyunk a hegyen, a kilátás fantasztikus. Ennek örömére Úrion meg is itat néhányakat – a kilátó tetejéről csorgatva szájba a vizet. Vagyis kezdetben a szomjoltás a fő cél, később inkább a locsolkodás…Ebédidő, Szilmarilok újabb fejezete jön. (Vajon Estel megkapta a csokit azon fogadásáért, hogy ez lesz a tábori olvasmány? Elenhend vala a kárvallott…) A táskák szinte teljesen kiürülnek, mi meg továbbindulunk a messze földön (értsd: Valinorban is) híres patakfölgyben, a Csepegő szikla vidékén. A patakvölgy tényleg káprázatos, a lépcsőzetesen vetődő közeteken csobogó patak azt is felüdítené, aki fáradt lenne.
Óbánya szélére érve búcsút intünk a dalosajkú és barátságos Ambaronénak… hátha még találkozunk valamikor… ;). Árien és Walwarin el is kísérik a falu végéig. Közben a focipályán már meccsre készülődés folyik, és bele is vágunk. A küzdelem kiegyenlített, de Tollanta kapusként lehúzza a rolót, és így Úrion és Celebrau felváltva növelhetik csapatuk előnyét. Hiába a jó összjáték, és az igyekezet (Elenhend gatyáján ennek jeleként akkora lyuk tátong, hogy azon egyszerre hárman is kinézhetnének…), végül tíz gólig jutunk. Callion mesteri fejesei a kapufán csattannak ellenben. A meccs végére már mindenki fáradt, lehet hűsölni a patakban, meg lehet röpizni is – bár ez utóbbit kevesen választják csak (Morilindé, Thoron az élenjárók, és Walwarin is csatlakozik Úrionnal).
Fél ötre jár az idő, útra kelünk ismét, mert Olórin már vár. Hegyen-vizen-völgyön átkelve, az utolsó szakaszon a már ismert ösvényen haladva meg is érkezünk a túráról újra, az Etelka forráshoz. Még egy kis fagyűjtés szükségeltetik, közben mások Morilindé keze alá dolgoznak be szorgosan: készül a paprikás krumpli. De még milyen paprikás krumpli! Egyet mondok: csodás. Nyolcat mondok: a valaha volt leges-legfinomabb parikáskrumpli, amit eddig ettem.
Közben nagy az öröm: megérkezett Alassé (ééérted, tündéül azt jelenti a neve, hogy öröm! :) )
Mindjárt ki is próbáljuk hogy mit tud: gitározni (például). Szóval, tolunk kettesben egy gityós tábortüzet, meghallgatjuk, hogy We come alive (with the night) – eredetiben, de a szöveggel szemben a helyzet az, hogy a fáradtság nagy úr. Cam-Laure esti imát vezet, és be is dobjuk a szunyát.
Itt és most érdekességképpen megjegyezzük, hogy a tábor túráinak összhossza elérte a nyolcvan (azaz számmal kiírva: 80) kilométert. Nem is rossz, úgy vélem, így a hegyek között, meg felszereléssel a háton. Mindez úgy kapcsolódik a következő naphoz, hogy a fiúkkal ekkor teljesítettük a leghosszabb szakaszt. Hogy-hogy a fiúkkal? Hát igen, ismét olyan jön, ami még eddig nem: fiú-lány nap. Tollanta vezetésével már az imádságban jókor reggel az elkövetkező életszakaszunkkal kapcsolatosan imádkozunk, nevezetesen jövendőbelikért, meg ilyesmik…aztán újra miséhez gyűlünk, ismét Cam-Laure tartja a szertartást, és ő is prédikál. (Nem vagyunk szűkmarkúak, hozzátesszük: jól! ;) ) A Hozsanna-ének kiválogatása viszont kiosztott feladattá válik, és ki más vállalkozna rá, mint Celebrau. A misét reggeli követi, és összecuccolás. Utólag bevallhatjuk, hogy némi egészséges kétely volt bennünk, mennyit sikerül előrelépni tavalyhoz képest a tábori összecuccolásban… de a kétely alaptalannak bizonyult! Pengén, pörgősen ment a meló, mindenki tudta a dolgát…
Kettéváltunk, és sok titkos csakfiús/ csaklányos dolgot csináltunk… amiről most lerántjuk részben a leplet. (Hehe, már úgyis lerántottuk…)
Lássuk először a fiúkat!
Alasséval és Thoronnal felkerekedett a négy tünde-srác, és rendelütlenül haladtunk felfelé. Az első szakasz a műútig még nem is volt igazán izzasztó, szinte csalódást okozott... ;) A csúcsig viszont kellemesen el lehetett fáradni, nem hiába Zengő a Zengő.
Odafent kedvenc ízléstelen-szocialista betontornyunk fogadott minket. Az oldalán díszelgő mázolmány ugyan nem bátorított a kilátóból kinézni, de bátorságért nem kell a szomszédba mennünk. (Meg amúgy is voltam itt 3 héttel tábor előtt, és felderítettem a terepet, megmásztam, utánaolvastam – tényleg nem vakmerőség felkapaszkodni.)
A kilátás természetesen meggyőző volt, lényegében az egész Mecseket be lehetett látni…
Alassé lement, és a kavicsos játékokat felvezette azzal, hogy felhajított egyet hozzánk, de előtte még egy kis magaslati levegőt szippantva virágot is öntöztünk.
Később szertartásosan széjjeltéptünk egy kenyeret, csináltunk pár vicces videót, miközben feltaláltuk a (spanyolviaszt) palackos orgonát. Volt aki profin tolta, volt aki nagyon béna volt (nem titok, hogy a szerzőről van szó) – de a hangulat egyszerűen óriási. Kavicsozás második felvonásaként a kilátó egyik kis körablakát kineveztük céltáblának, és el is indult a nagy verseny, ahol kiemelkedő eredményeiért Úrion, Thoron és Elenhend lesznek itten megemlítve.
A vicces az, hogy ha a szokásos kérdés itten felmerülne: „ Mit csináltatok?” Akárhogy számolom, a „Semmit” válasz roppant kézenfekvő, mégis kábé három órát remekül eltöltöttünk együtt ezzel, csak úgy repült az idő.
Lefelé menet a természettel a szemünk után más érzékszervünket próbálgattuk: a talpunkat. Hobbitlábúak előnyben. Alassé például jó barátságban lehet a félszerzetekkel, mert neki mintha nem is jelentett volna tempóváltást a dolog, szegénynek folyton várnia kellett ránk…
Érdekes megtapasztalás volt, az biztos, egészen a faluig gyalogoltunk mezitláb. Püspökszentlászlóra érve megnéztük, milyen egy olyan igazi szénapadlás – ha tetszik, a szaglás érzékelésére váltottunk át… :), Megemlékeztünk az itt raboskodó Mindszentyről, és letelepedtünk a Hettyei-forrásnál. A forrásnál, aminek vízhozama percenként köbmiliméterekben volt mérhető. Bár a Zengőn kilocsoltunk nem kevés vizet a csúcsról, amivel örök ellenséggé váltunk egy darázscsalád szemében is, azért még maradt némi folyadék. A vízgyűjtés helyett a tűzgyújtás került a figyelem középpontjába. A tájoló ismét villantott egyet képességeinek sokszínűségéből. Több levelet is sikerült megperzselni, hogy lánggal is égjen egy kicsit, pedig a nagy platánfák lényegében csak szórt fényt engedtek át a Naptól – de a fókuszáláson múlik úgyis minden.
Következő állomásunk Pusztabánya lett, itt ismét hosszabban pihentünk, majd negyed órát háton fekve figyetük a természet rezdüléseit… amíg be nem aludtunk, lényegében… A nagy elpunnyadás ellen a legjobb orvosság az aktív sokmozgásos játék, hát két kapu kijelölésével az előző napi foci visszavágóját lejátszottuk. (Azaz lánytalanítódtunk, és Laci helyére Laci állt be.) Szorosabb lett persze a meccs, de a három pont újra a korábbi győztesekhez került. Persze főleg nem ez számított, hanem a játék szépsége, és az akciók tényleg egymást múlták felül. Fociünnep volt, na! ( vagy csak lett volna... mert a végén kiderült, hogy CCSALTÁÁL! :)
Innen egy bő órát számoltunk a táborhelyig, végül mégis jócskán meghosszabbítottuk az aznapi etapot, mert a kék jelzésnek, ami papíron keresztezte az utunkat, nyoma veszett. Nem baj, lényeg, hogy tudjuk hol vagyunk, és hogy merre akarunk menni – ezzel tökéletesen tisztában voltunk. A tekintélyes kitérő végén vissza is tértünk a kék jelzés egy későbbi pontjához, ráadásul egy forráshoz, ami külön örömünkre szolgált.
Megnéztünk egy többméteres vízesést még, majd belemerültünk a lányok kitárgyalásába, abból a kérdésből kiindulva, hogy mi a legfontosabb egy lányban, milyen tulajdonság… meg ez miben jelenhet meg… ezzel szemben ők sokszor mit hisznek, mi a legfontosabb… média hatása… meg ilyenek. A részleteket most hagyjuk.. :-) Még két kanyar, és a beharagozottnál jóval később, de csak befutottunk a táborhelyünkre…
Időközben a lányoknál is történt némi izgalom: ők rövidebb úton haladtak Zobákpuszta felé, és értelemszerűen korábban meg is érkeztek, páros beszélgetésekkel fűszerezve a kirándulást. A rövidebb út egyik összetevője amúgy onnan eredt, hogy a már említett kék jelzésnek utána jártak, és meg is találták. (Hmm. Ez valami csajos poén, lefesteni szürkére a turistajelzést? :) Zobákon bevásárlás, de hiába van nyitva látástól vakulásig a kis élelmiszerüzlet, sőt még annál is tovább (reggel 4-kor nyitnak!), ha egyszer a szükséges alapanyagokat nem tudjuk megvenni. Olórin először a sors jelét látta ebben, de aztán hajlandó volt a sorsot saját kezébe venni, és Komlóról megérkeztek a kiváló húsok, zöldségek, liszt és egyéb kiegészítők: mindaz, ami szükséges lehet egy jó pizzához! Pizzát sütni otthon nem nagy ügy, csak egy sütő kell ugye, meg egy gyorsfagyasztott példány. De táborban… az ám a nem semmi! A pontos részletek a lányok titkai maradnak, de annyi napvilágra került, hogy nem kis munkával igazi kemencét építettek, és abban sült a tünde-lepény. A kemence pedig annál inkább elismerésre méltó, mivel a földbe ezúttal nem lehetett leásni… ami a sütési időt is kissé meghosszabbította. De végül is a nehéz munkának meglett a gyümölcse: mire a fiúk megérkeztek és lovagiasan felállították az összes sátrat, elkészült a csodás vacsora is. Az idő már későre járt, és mindenki jócskán elfáradt, így a fakultatív énekelgetésnek is hamar vége szakad, győz az álmosság.A fáradtság kitartott másnapra is… Mivel alaptétel, hogy lelki program előtt - ha csak lehet – kipihentek legyünk, a korai ébresztés elmaradt, nem kicsit… A mosott zokni állapot nem is köszönt be hát, amikor zsolival megnyitottuk a lelkinapot az ekkorra már felépült templomunkban. A reggelit (vagy inkább fél-tizenegy-órait ) aztán egy masszív elmélkedési kör követte a gazdag ifjúról. Készen állunk-e Jézust követni, tényleg? Mire hív minket Jézus? Érdekel ez egyáltalán engem, fontos Jézus véleménye arról, hogy merre tovább? Mi az ami meggátol, akadályt jelent abban, hogy Jézus akarata szerint éljek?...
Előadás, csendes elmélkedés, gigahosszú megosztási kör, majd lazulás röpivel – és kezdődjék minden előről. A második kör a kamaszkorral kapcsolatos gondolatokat emészgetjük…érzelmek, szabadság utáni igény, önállóság… és amiben a közösség segíteni tud.
Az idő jócskán előrehaladt, lássunk valami meleg ennivaló után! Walwarin a mai napon soros varázsló, és erdélyi ízekkel örvendeztet meg mindenit, fogy is a remek prézlis laska. Amíg készül, a tábor tetővel fedett betonterasza fölött repül a labda. Jó nagyot kell hozzá dobni, főleg bal kézzel…
Itten többszörös programmódosítás után tábortűz zár ismét: egy ütős állatkodós tűzre már mindeki vár… és nincs is hiba benne. Állatokban gazdag a műsor: Elenhend vezetésével medvére is vadászunk, aztán száll a Cinege, meg a mutánsképű giliszta; és Jóska bajsza, mint az öreg bika szarva, úgy áll…
Ám másnapra korai kelés a terv, így hát a cuccok összepakolását követően mind a fedél alá húzódunk hálózsákjainkba, mielőtt közel volna az éjfél…
A korai kelés egész pontosan négy órát jelent. Odafentről segítség érkezik az álmosság szemből való kidörzsöléséhez – eső formájában. Oda se neki – egy kis meleg tea beélesít minket, néhány gondolat a zarándoklat elé, esőkabát elő, és GO. Majdnem teliholdunk van, így aztán lámpára semmi szükség…csendben haladunk az esőben. Nem is hosszú az út: negyed hatkor már misére készülünk egy felhagyott fonolitbánya mellett. A keleti kilátás kiváló lenne, de triviális, hogy ez a hajnali mise nem a napfelkelte megpillantásáról marad emlékezetes. Mégis emlékezetes marad: szerencsére az eső szemerkélésig csendesült, így még a gitárszó sem maradt el, miközben hatalmas egy tömbből kifaragott oltárkövünkön a vízcseppektől diszkréten letakarva vár minket Jézus a kenyér színe alatt. Igazi ünnepi a hangulat, együtt fázunk, együtt ázunk, együtt énekelünk, és együtt figyelünk Krisztusra.
A Nagy család családi vállakozás- énekválogatását vissza is tapsoljuk a következő szentmisére másnapra… ez mindent elmond arról is, hogy valóban igazán testben lélekben ott voltunk a misén…
A folytatás viccesen alakul: kettéválni kényszerülünk. Míg Tollanta vezeti a népet tovább a kéken, Alassé és Thoron Olórinnal visszaindul beindítani az autót, mert lemerült az aksi. Nem kicsit. Hmm, hát ne szerénykedjünk: Alasséval közös hősies, kitartó, szellemileg és fizikailag is kimerítő kocsimentő munkánkat siker koronázza…majdnem. Több mint egyórás vállvetett küzdelemmel kijuttatjuk az autót a műútra, és annak rendje-módja szerint egy kilométer hosszú lejtőn be is lehetne hergelni… és mégse. Autómentés lett a vége a márkaszervíz segítségével, de ezt már Thoron nem várja be, és népe után indul az esőfüggönyön át. Az esőfüggöny közben a reggelinek is ad némi különleges ízvilágot az elől haladóknak, akik örvendezve köszöntik még Árpádtető előtt Thoront. Időközben képtelen barkochba-történetek hangoznak el, körkérdésben minden fiú színt vall tábori salakanyag-ürítési szokásairól (guggolva? Ülve? Állva? :) ), meg efféle jók.
Bár szép távot teljesítünk, korán is érkezünk, hála a korai indulásnak. Van idő pihenni a Tripammer-fánál… aztán lassan a szokásos táborépítő rutinprogramnak is nekilátunk: sátorverés, rőzsegyűjtés, tűzhely-átalakítás, főzés. Az égi áldást meg betudjuk fürdésnek.
E napon Anna jeleskedik a fakanál mellett, a melegkaját dinnye egészíti ki. Közben két szimpatikus fa között kifeszítem a röpihálót is, és végre rendezett körülmények között tolhatjuk. Végre olyan igazi döfönyére is sor kerül, a röpi mellett nagy elhatározások is születnek, és első Pingvin-szárnypróbálgatások a gitározás terén (Estel), míg Elenhendnek már kész repertoárja van, Celebrauval alkotott párosuk tolmácsolásával szebben Mesél az erdő, mint az eredeti szerző álmaiban.
Estére esti mese helyett Olórin előadásában a balhé a főtéma. Asse’ tudjuk mi az :)… vagy mégis? Szó esik határokról, szabadságról, mindenki talál az életében egy-két érdekes fordulatot, ami ide rímel…
Már éppen a húrok közé csapnánk, amikor valami ork-képű lény megjelenik, és közli, hogy ugye tüzet gyújtani nem akarunk, mert azt tilos. Reméli, értettük. Értettük? (Igen. Köszönjük, Emese.) Már bizseregtek a lábujjaim kissé, hogy kicsit emberibb stílusban rendbetegyük a kérdést, de elhajtott a terepjárójával. Sebaj. Rasszizmus ide vagy oda, tündeként úgyse alacsonyodunk le erre a szintre – emberek - , ha nem muszáj… :) Gitározni azért mindenképp tűz mellett érdemes, úgyhogy öszvérmegoldásként sorbatettük a kijelölt tűzrakóhely káváján az összes gyertyát, és fel is lángoltak nemsokára. Aztán szólt is a slágerlistát vezető éneksereg… lássuk csak, mely énekekről is van szó:
( kicsit hozzávetőlegesek vagyunk, de úgy csinálunk, mintha objektív lenne a dolog, szóval :)
2009. Mecsek-slágerek
1. Don’t Cry (Guns and Roses)
2. Pannon GSM ( It’s your life, Jamie W.)
3. Mesél az erdő (Hobo)
4. More than words (Extreme)
5. Elfelejtett szó (LGT)
6. Tadadadamm (Neked írom a dalt, LGT)
7. We come alive (Joey Tempest)
8. Valahol egy lány (Koncz Zs)
9. This is the life (Amy MacDonald)
10. Lemon tree (Fool’s Garden)
11. Most múlik pontosan (Quimby)
12. Hotel California (Eagles)
13. Summer of ’69 (Bryan Adams)
+1. Szerelmi vallomás (Laár pour L’art)
Az egyik szembetűnő dolog , mennyire feltörekedtek az angol dalok – bár azért nem felejtkezünk meg a magyarokról sem – volt a tábor folyamán töbször is Edda-blokk például.
A másik pedig a gyors változás, legalábbis a tavalyi, még kevésbé hivatalos slágerlistával összevetve a dolog igen szembetűnő:
2008. Bakony-Az év dalai
1. Elfelejtett szó (LGT)
2. Tadadadamm (Neked írom a dalt, LGT)
3. Sárika (Illés)
4. Bigger (Losing my religion, R.E.M.)
5. Valahol egy lány (Koncz Zs)
6. Listen to your heart (Roxette)
7. Haven’t we lost enough (Crosby-Stills-Nash)
8. Ohio
9. Miért hagytuk hogy így legyen (Illés)
10. Ha én szél lehetnék (Omega)
11. Drága gyermekem… (Altató, 100 folk Celsius)
12. Diamonds and Rust ( Joan Baez)
13. Tudod, hogy nincs bocsánat ( Kaláka, Sebő)
+1. Éjszaka (Kaláka)
Sőt, ha még messzebbre visszamegyünk, olyan énekekre bukkanhatnánk, ami manapság már elő sem kerül, tiszta retró… ( Paff, Utcán, Bika…)
Utolsó el nem zsibbadó hangszálig éneklünk… a hangulathoz ugyan a rendes tűz hiányzik, a sárdagasztástól való elfáradás ellenben kevésbé… de kiteszünk magunkért. „Éjszaka” zárja stílszerűen az estet, Radnóti takarodót fúj.
Új nap: ébredés, útnak indító gondolatok és útnak indulás. A napi ima a nap mottójához kapcsolódik: vállvetve együtt, egymást segítve vándoroljunk tovább a felmerülő nehézségek közepette. A távolság és a szint volt bekalkulálva, mint leküzdendő akadály: Morilindé örömére az otthon is büszkén említhető Tubes-megmászás lett ugyanis az egyik része az itinerünknek. Ám a mászás fáradalma fel sem tűnt szinte – másra terelődött a figyelem. (Nevezetesen arra, hogy ki állt be tényleg a zuhany alá az esőkabát vízlepergetését ellenőrízni :)
De ne szaladjunk (tele zsákkal) annyira előre! Már reggel is észlelhető volt, hogy lóg az eső lába, így inkább esőházikóba telepítettük a konyhát, és pont befértünk alá - még ha nagy szükség nem is volt rá, egyelőre csak kicsi. Mindenki elképzelhet egy már könyökünkön meg kisujjunkon kijövő bekezdést a meteorológusok éleslátásáról, de érdeklődés hiányában ettől eltekintünk. Szóval: ((…))
A meleg-mányi völgy mészkő-tufa lépcsőivel egyik legnevezetesebb geológiai látványossága a vidéknek, ezért hát a meleg-mányi patak mellé leereszkedtünk, és onnan kapaszkodtunk rendületlenül felfelé. A lépcsőknél, és a vízesésnél megálltunk, mert a víz a patakon kívül egy forrásból is folyt, felfrissültünk hát. Aztán az ég csatornái a víz újabb formájáról is gondoskodtak, és bőkezű áldásban volt részünk. Egy darabig tartottam a nézetem, hogy csak hit kérdése, hogy esik-e az eső, de a válasz odafentről meggyőző volt.
Szauron, úgy tűnik, mindent elkövet, hogy lassítsa, akadályozza, vagy meg is hiúsítsa érkezésünket. Eggyel azonban nem számolt. Míg a Númenor környékén csellengő nyápic orkok ilyenkor elszivárognak az őrhelyeikről, kis tünde-törzsünk rezzenéstelen arccal haladt tovább a patakmenti út sarát dagasztva. Egy esőháznál persze bevártuk a monszunszerű esőzés dandárját, és rögtönöztünk egy maffiát – vagyis Szauron, Szarumán és a nép csatáját. Megint igazolódott a régi recept: Thoront meg kell ölni, különben ő öl meg mindenkit. Szegény Morilindé ismét a végjátékig bennmaradt, hogy a szomorú igazsággal szembesüljön… :)
Miután az eső nagyjából kieste magát, továbbindultunk a műúton, egy kis szakaszt le is vágva - a csupavíz erdőrészben dzsalni nem sok teteje lett volna, ha van alternatíva is. Már éppen mindenki levette-összehajtogatta kis eső elleni holmiját, és jött a második zuhé, ha lehet, még az előzőnél is különb. Celebrau mezitlábra vált - nem is rossz meglátás. A hegycsúcs tövében aztán Olórinnal is találkozunk, és vízcseppek záporzása közepette felfutunk a csúcsig: a Tubesen garantált a komfortos eső-elleni hely. Snitt, és újra eláll az eső, felszálló párafelhők és köd… lassan kirajzolódik egész idáig megtett utunk a messzeségben.
Gyors szendvicskészítés és fogyasztás – Úrion kivételt képez -, majd szörnyülködés a Tubes (fűzfa)poétáinak versfaragványain, amit nagy egóval márványtáblába vésnek; végül szárítkozás – ruhacsere. Hős fia Callion (amúgy sem csekély) népszerűsége tetőzik, mikor kiderül, hogy mindenki számára van még egy (kettő? hat?) száraz pulcsija. Gazdasági Szárazsági világválságban ez még az aranynál is többet ér.
A lefelé vezető út mindig könnyebb és gyorsabb… és pár lépés múlva meglepődve fogadhatjuk a Pécs táblát. Aztán még egy-két kanyar és killa, egy tó jobbról, egy forrás balról, át a patakon, és a kipróbált harcosok Númenor birodalmának szívébe, az Égervölgybe jutnak. Annyira gyorsak vagyunk, hogy Olórin a kocsival is bottal ütheti a nyomunkat…
Megérkezés, és testületileg szabadságot vesz ki mindenki, döglés következik remek fekvésű táborhelyünkön. Az erő fogy, de a páratartalom nem, így mikor lassacskán elfogadható mennyiségű fa gyűlik össze, és nekilátnánk a tűzgyújtáshoz, furcsa hangra leszünk figyelmesek. Mintha dörögne az ég. De nem, hát nem döröghet szünet nélkül!!! Őőő… vagyis… szóval, kezdjünk csak gyorsan hozzá a sátorállításhoz! Majdnem centisre sikerül felverni eső előtt, de csak majdnem. Itt az idő, hogy megnézzük, a szennyes-zacskóban maradt-e esetleg át nem ázott póló… Cam-Laure nevével örökre összefonódik a nem hivatalosan megerősített „Isten verje meg az ördögöt!” fohász. Mint említve vala, kiváló helyen tanyázunk, tehát eső ellen is van egy kis lyuk, ahova behúzódhatunk, és sok jó tünde kis helyen is... bla - bla.
Esőben van jól kipróbált énekrendünk, hát rá is zendítünk, és Laci 1 elmondja a misét.
Az égi áldást végül véglegesen elcseréljük a sötétségre, és a 3+1 (eső-) ráadástól eltekintünk. Nem úgy a vacsorától, amit Silmé főz ma – krumplileves, majd a vezetői páros második fogással örvendezteti meg a népet: kakaós-lekváros ( - mindkettő – egyik sem) tejbegríz.
Tüzelünk, énekelünk – végleg berobban a More than words – aztán alszunk – senkiben nem maradt levezetetlen energia ma…
Pihenőnap következik. Númenor székhelyéhez már olyan közel értünk, hogy a király megmaradt tekintélye miatt itt már biztonságban érezhetjük magunkat, amíg együtt vagyunk: nagy nyílt harcot nem szíthat büntetlenül és észrevétlenül Szauron sem. Első dolog hát, hogy kialudjuk magunkat – ránk is fért. Amikor aztán a (láss csodát!) napsugarak már ébresztőre nógatnak, zsibvásárt rendezünk a réten, a száradó ruhák színesen ellepik az egész táborhelyet. A higiénikusabb igényűek, akiknek az elmúlt napok vízmenniysége még mindig kevés volt, a mosogatnivalóval lemennek a patakhoz, és vidám fürdőzést csapnak. Közben nem restelkednek a fent maradottak sem: újra feláll a röpipálya, és el is indul a játék. Különböző felállásokban változatos meccseket játszunk, egyre több profi megoldással.
Cam-laure és Alassé bevásárolni indulnak, a tündék pedig az est nagy eseményére kezdenek készülődni, a hagyományos ki-mit-tudra. Szépen el is megy az idő, mialatt újfent szép számú előadásra készünk fel, azon vesszük észre magunkat, hogy itt az ideje a vacsora elkészítésének. Egyelőre azonban még nincs miből, a nyersanyag még úton van. Amikor megérkezik, beiktatjuk a táborzáró misét a programba, ünnepélyes két szín alatti áldozással, és újra bealkonyul közben. Noémi irányításával tarhonyás hús sül a fazékban, majd kerül kiosztásra és vándorol a bendőnkbe. A szilmarilok történetének vége is elmondatik eközben: Beren Lúthien segítségével egy szilmarilt elhoznak Melkortól drámai események közepette, majd a szilmarilt egyik leszármazottjuk visszaviszi az ainuk (azaz valák) földjére, akik Melkort örökre kitaszítják a világból. Szauron azonban megmenekül… és mint éppen tapasztaljuk is, a Föld romlására tör… Az ő hatalmát megállítani indulnánk másnap jókor hajnalban a király városa felé, ezért pihentünk e napon, és ezért acélozzuk meg szívünket egy kis vidámsággal: kezdődjék a kimittud!
Árien, Silmé és Celebrau balladában mesélik el eddigi utunk krónikáját, mindenki vitézi tettei szerint kiérdemel egy-két sort. Színpadra lép utánuk a Pingvin-fiúk négyese, és hatalmas ováció közepette bemutatják a második Pingvin-himnuszt. Nagy taps köszönti az orgonistát, a kórházba járót, és Bruce két fiát! A gitár hangszerénél maradva a Héja-duó sem okoz csalódást, a tábor utolsó napjai által ihletett Fonográf-számot, a Vihar előtt című slágert mutatják be. A közönség tombol. Szörényi is könnyesen meghatódna, ha itt lenne…
Jön a lányok ételek által megihletett, műfajba besorolhatatlan, páratlan műve, majd az RTL klub visszatér című kabaréműsor képei pereghetnek, Callion, Elenhend és Celebrau gegjeivel.
Ezt követi spontán improvizáció jegyében a Hús címmel egy kis paródia (az lenne a vicc, hogy egyáltalán nem vicces, csak elrontjuk, és kicsit vicces lesz, de nem eléggé… Így nem jó. hmm. ) Végül, de nem utolsósorban fellebben a fátyol a fiúnap egyik viccéről, és megszólal a Boci boci tarka. Hosszas készülődés előzi meg, mert hol valaki iszik a hangszerből, hol kiömlik belőle egy kis víz…
Bujdosó menekül, recsegnek az ágak… és a sötétben emberformájú árnyak gyülekeznek a tábortűz köré… a hucipucit már nem kell félteni, de az életünket talán mégis kéne? Egyelőre csak csendben figyelnek, míg lemegy a fél ordítozós-állatkodós műsor, plííítől a nem vagyunk hülyékig. Aztán hirtelen lecsapnak, a víz kellett nekik! A spontán támadás nem ejti kétségbe a tündéket, ellentámadásba mennek át, aztán némi vezetői közvetítéssel kisebb mennyiségű vízért megvásároljuk tőlük a békét. Két szempontból is örülhetnek: a béke rájuk nézve hízelgő, másrészt a víz értékes dolog errefelé, de nyugodt tábortüzezés talán méginkább az, így hát lassan vissza is térünk. Ez az utolsó tábortűz, és ehhez méltóan minden eddigi tábortüzek legjobbja lesz, végigmegy az egész gitáros műsor is, szinte meglepettek is vagyunk, hogy Pécsről a hatalmas hangerejű bulira nem jönnek fel a partyarcok…
Állítólag a Eurocard-Mastercard már nem is a BL-hangulat felbecsülhetetlenségével akarja szembeállítani gyakorlati felhasználhatóságát…
Lehetne még írni róla, de minek: tényleg részt venni kellett rajta :)
Egy órára jár az idő - esti ima és pizsamaosztás. Másnap felkészülten kell megállni a helyünket…
A pillanat, amikor minden tett hatalmas súllyal esik latba… amikor egyszerűen nem lehet hibázni, amikor nem csak a saját sorsod van a kezedben… A fényhozó Kilencek még az előző nap vidámító gondolatával, de egyben fáradalmával is készülődnek jókor reggel, hogy hármas egységekre osztva még időben megmentsék mindazt a szépet, ami még Középföldén megmaradt, felizzítva a reményt, összefogásra és kitartásra buzdítva mindeneket, és megakadályozzák a Gonosz gonosz tervét. Olórin indítja útnak őket táboruk helyéről; Tollanta és Thoron ekkor már messze járnak – de harcuk egy a Kilenccel, az Út Végén is vigyázó szemmel követik őket.
Númenor térképe, tájoló és egy napra elegendő étek megerősítő ajándékával kelhetnek hát útra: Filitisse törzsét követik a sorban Lindo, majd Ilweranta leszármozattai. Olórin ezen az órán elárulja másik nevét: nem más Ő, mint Zsufazekés Gandalf, akit azért küldtek a messzi Nyugatról, hogy hatalmával védje övéit, és segítse őket mindenhol… Tanácsain és jelenlétén felbátorodva még biztonságos útszakasznak vághat neki a 3 kis csapat…
Az út egy mohával sűrűn benőtt vidéken vezet át, ahol egy númenori tündével találkoznak. Az ő szívében él még a remény, éppen az ismert jóslat miatt, ami a legnehezebb időkre ígéri a segítség eljövetelét… Tünde-kenyérrel lepi meg, majd figyelmezteti őket a veszélyekre: sokféle nép keveredett a númenori király udvarának közelébe, sokan Szauront szolgálják. A szív bátorságát, a remény erejét jelentő Mécsesek - mellyel a nagy cél szerint megpróbálnák a gonosz sötétjét feloszlatni - az ork-félék fő célpontjai: akiben kihúny a remény és az akarat lángja, kiszolgáltatottá válik mások, főleg Szauron hatalmának… Ám a Láng megőrzése még kevés, ha közben Szauron gonosz tervével célhoz ér, amivel már a hírek szerint szinte végzett is – hát minden perc számít… Felszereli őket az ellenség mécseinek kioltására szolgáló tünde-fegyverrel.
Mielőtt útra bocsátaná őket a tünde, elmeséli élete történetét, azt, hogy a széthúzás ezen a földön a tündék közt is felütötte a fejét, és eszmecsere következik arról, miért, mitől jó a
Közösség, az Összetartás, mik a fő értékei…
Ahol ritkásabbá válik az erdő, és egy kis tó mellett sűrű nádas nő, ott él réges-régóta a törp; mind bele is botlanak. Népének szokásához híven a kincsekkel van elfoglalva, és bizalmatlan az emberekkel és hegyesfülű tündékkel szemben, ám kincsesládája kinyitásához, melynek kulcsa egy furfangos rejtvény, mégis segítséget kér – látván hogy a tündék jól ismerik a törpök eredetét, és Aulét.
A megfelelő időt szükséges kimérni két gyújtózsinór megfelelő elégetésével ahhoz, hogy a ládika kinyíljon, avagy örökre zárva marad…
Nem hálátlan a szívességért: egy tünde-rúnás levelet nyújt át nekik, amit persze mint törp, nem tud elolvasni – hátha hasznukra lesz…
Filitisse gyermekei rendületlenül haladnak tovább, egyre közeledvén a fővároshoz, ám útjukat két, a fehér kéz jelét viselő ork zárja el, sőt meg is támadják a tündéket! A Lángot azonban sikerül megőrízni, és végül is túljutnak az akadályon… Eközben azonban némi tanácstalanság lesz úrrá Celebrauékon, majd a velük találkozó Elenhendéken is: a térkép és a valóság mintha nem teljesen egyezne. Hogy is van ez? Talán ez is Szauron rontása? Bár valójában nem tévedtek el, mégis ennek a veszélye megtorpanásra készteti a két törzset… végül sikerül Gandalftól és Thorontól is üzenetet kapni, és kissé késve, de talán még nem elkésve tovább is indulnak…
Az idő Szauronnak dolgozik, aki legerősebb trolljának fogságában tartja Ambaronét, a legnemesebb kezű tündét, arra kényszerítve, hogy fejezze be a halálos homály szövétnekét, mellyel örökre sötétség borulhat a világra…
Ám közben a 3 törzs sorban eljut a Zöld-lomb-tündék országába is, hol Galadriel fogadja őket, miután híve, Alassé a rend szerint bekötött szemmel elvezeti mindőjüket a Fára épített Palota alá… A Rúnaírás egyik műhelyében vagyunk, így egy ügyességi feladat teljesítése után feltárul a Rúnák titka, és sikerül megfejteni a Törp levelét. A Levelet, amely éppen a végidőkre - ha tetszik, a Küldetés befejező napjára vonatkozott… jelszó: összefogás, azaz tünde nyelven Pokahontasz.
A lélegzet-elállító tünde-kastélyt elhagyva, néhány lépés, és a fennsíkon ott fényeskedik Númenor fővárosa, közepén a király fája, a város mellett magas őrtorony… Ám embernek szinte nyoma sem látszik, egyedül a király árválkodik e szép helyen: a város kihalt, a reménye odaveszett… a Cam-Laurére feltűnően hasonlító uralkodó azonban egy tünde-éneket meghallván bizakodni is kezdhet, hiszen őszinte ígéretet kap, hogy elrabolt-eltűnt szép leányát, aki az ország helyzetét helyrehozhatta volna tán, megkeresik a tündék…Ilwerantáék esetében váratlanul feltűnik a városban egy nagyszámú vendégsereg is, akik érdeklődve figyelik az eseményeket… :)
A nagy Királytól eltávozván egy hegyi trollal van szerencséjük találkozni. Hatalmas, veszedelmes és félelemetes… óriási tuskókat dobál… ijesztő folyadékot iszik (fúj, mint odaát a tengeren túl!) Egyezkedése is sikertelen, a balladák hősei eljutnak a Zsongor-kő ormához (a kilátás ámulatba ejtő…), megszabadítják Ambaronét, és a Sötét Szövétneket magukkal viszik…
Ezen a ponton Filitisse gyermekei északnak veszik az irányt, amire persze sem Szauron, sem Tollanta és Thoron nem számíthat… (de legalább a Gonosz terve meghiúsulóban van ;) )
A király leánya – az élet és halál mezsgéjén - majd eleped a várakozástól, de senki nem érkezik a megmentésére hosszú-hosszú órákon át… de a nélkülözésből a Tündék is kiveszik részüket: víz alig, ha volt is már elfogyott, így szomjúságtól elepedve kell megtenni, amit a haza megkövetel…
Thoron hirtelen indíttatástól, és némi fejtörést követően szárnyra kap (vesd össze: thoron = sas), és az északi vidékekre igyekszik szélsebesen, hátha felleli övéit, hátha rászorulnak a segítségre… Jobbkor nem is jöhetne, éppen a döntő pillanatban érkezik meg, amikor furcsa járművéből egy furcsa teremtmény furcsa ötletekkel látná el Filitisse népét. Könnyes találkozás, felszabadult öröm, percekig tartó ölelés… :) és újra útra kelnek, immár a helyes irányban!
A király szép leánya szintén az utolsó pillanatban hívatik vissza az életbe: egy kis gyógytea tűzgyújtást követően, tünde varázslat, varázsige… és természetesen a remény lángjának meggyújtása.Bár az út hosszú volt és váradságos, a tűz roppant gyorsan, nagy szakértelemmel megrakva meglobban minden csapatnál…
Hosszú az út, de egyszer mégis véget ér: a Jubileumi keresztnél Thoron várja a hadat, azon a helyen, ami alkalmas a Sötét Szövétnek végső elpusztítására. S nézz csak körül: lábad alatt hatalmas föld terül el, és percek alatt oszlik az árny és a köd, átadva helyét a világosságnak, és a napsütésnek. Itt vagyunk mindennek a végén, együtt… és bár még nem tudjuk igazán átérezni, mi minden történt… de talán ez még nem is az az idő: elég elpilledve végignyúlni a mohán, vagy egymás hátának támaszkodva csendben figyelni a tájat, és pihenni…
Ám mikorra mind a három Tünde-törzs megérkezik fáradtan de épségben, sikerrel, egyszerre csak ott terem mindenki, aki utunkat végigkísérte: Olórin vezetésével még az Orkok is megjönnek a fehér kéz jelétől megszabadítva, ott vannak a zöldlombtündék, a király leányával együtt, Ambarone… még a troll is… és természetesen Tollanta Thoronnal, és megkezdődik az ünnepség: a lakodalom a sokszoros próbát kiállók tiszteletére. Gyümölcslével öblítsd le a túrós táskát! Númenor királya fele királysága helyett Hobbit kekszeket nyújt át mindenkinek, és minden csapat Skóciából származó Penguin csokiból is részesül… A háttérben megpendülnek a húrok is, Alassé búcsúdalt játszik a „Gyűrűk Urából” (Into the West…), és lassan tényleg itt a búcsú ideje… Záróimádság, Regnumi Fogadalmi ima, Mária, Édesanyánk… és megindulunk a hegyről lefelé, az utolsó kilométeren…
Kővágószőlős, végállomás: végső búcsú mindazoktól, akikkel az Úton találkoztunk. Küldjük tehát nekik, és mindenkinek, aki szereti, a Új Pingvin-dalt… :)
Itt egy kis közbevetés: kiemelt elismerés Walwarin, Estel és Úrion törzsének: a Pillangó, a remény és Tűz Fia útja marad meg talán hajszállal jobban a többiek előtt a númenoriak emlékeiben és énekeiben... ugyanakkor látni kell, hogy a Nagy Műhöz, a sikerhez elengedhetetlen volt mindenki részvétele, tette, csakis együtt sikerülhetett!
Még van időnk üldögélni egy kicsit a buszmegállóban is, közben elfogy a maradék az elmúlt nap vacsorájából… aztán a buszra felszállván mégiscsak van energia egy fergeteg zárópartyra: nincs akadálya egy hatalmas gitározásnak, így nincs megállás Pécs és a Népliget között. Fantasztikus éneklések, hangulat… véresre játszott ujjbegyek :) Valami véget ért... és valami elkezdődött...
